Karácsony

Látszik, milyen mások vagyunk.!

Hiszünk, vagy nem hiszünk Istenben, vagy ahogy őseink mondták Istárban, akkor is mindenkinek hiányzik valami apró az életéből. Hozzátartozás valakihez, akit szeretünk, és aki viszont szeret minket. Nem kell hívő embernek lenni, mégis titkon érzi mindenki, hogy valahogy csak lett a világmindenség? Hová tartozunk? Szüleinkhez, testvéreinkhez, szerelmünkhöz, gyerekeinkhez, unokáinkhoz, az emberiséghez, a föld élőlényeihez, a földhöz, a naprendszerhez, ........... Valahová mindig tartozik valaki.

Nem vagyunk egyedül.

A Karácsony egy nagyon ősi szokás, melyet érdemes tartani. De hogyan? Biztosan nem csak ajándékokkal? Számunkra a karácsony a családi meleg fészket jelenti.

Amikor még elvált voltam, arról ábrándoztam, hogy legyen még egyszer olyan szeretetteljes Karácsonyom, amilyet Nagyszüleimnél kaptam Gelsén. Csudajó érzés volt szűk helyen aludni az unokatestvérekkel, susmorogni a csöndben, miközben a felnőttek mondták, hogy aludjunk már. Nagyon sokan voltunk. Minimum 50-en, mert ez volt a szűk családi kör. Édesapámék 10-en voltak testvérek. A Karácsony nem az ajándékról szólt. Ennyi embernek nem is lehetett volna ajándékot venni. Összejött a család apraja, nagyja és beszélgettek. Csendesen, hangosan, zajosan. Mindenki tudta a dolgát. Étel került az asztalra. Hol gazdagabb, hol szegényesebb, de nagyon örültünk egymásnak. Mi apró gyerekek meg főleg, ment a játék, vita, hogy ki győzött. Éltünk. Boldogan.

Sokáig nagyon hiányzott az ilyen nagy családos zsibongó Karácsony, de akkor is hívtam valakit, vagy mentem valahová, mert elhívtak.

Amikor újra férjhez mentem elővettük ezt a szokást. A Szentestét, 24-ét 4 gyerekemmel töltjük. De ma már 35-en ülünk össze 26-án. És Ősi szokásaink szerint a vendég nem jön üres kézzel. Mindenki hoz valamit a többieknek. ÉTELT, ki-ki a saját lehetőségei szerint. Középre kerülnek az óriás asztalon az ételek, és mindenki azt eszik, amit szeretne. Nagyon jó érzés látni, hogy falják az apróbb gyerekek az öregek által készített finomságokat. És, hogy csillog a  szeme az öregeknek, amikor dicsérik a főztjüket. A gyerekek hangosan játszanak, társasoznak, szaladgálnak. A tizenévesek boldogan hancúroznak velük, a szülök nyugodtak, mindig valaki figyel a kicsikre, anélkül, hogy kérni kellene. Ez az igazi Karácsony Ünnepe, amikor a tizen-, huszon évesek maguktól segítenek a romok eltakarításában, és csak utána mennek haza. Ma már így töltjük a Karácsonyt. Meleg családi fészekben.

Ezt saját magunknak kell kialakítani.

                                                                                     Kovács Béláné Marcsi

                                                                                                                www.keressfitten.wellnet.me